V.rész

Kicsit rövidke lett... :c

Idegesen és fáradtan átvágtam a lányok között,majd a két kezemmel egy kisebb erővel rácsaptam az asztalra. Nem tagadom még a szemem is vörösebb is lehetett annál amilyen volt. Mindenki megrémült.

-Hölgyek,munkára!-tapsolt párat feszülten a főnök. A lányok gyors léptekkel elhagyták az említett asztalt. Mérges,fáradt,a testem alig bír állni... Mielőtt a fiút letámadtam volna,mély levegőt vettem.

-Ah...-fújtam ki és a két kezemmel az államnál megtámasztottam a fejem és a fiú szemeibe néztem.

-Értem,értem..-állt fel és felvette a kabátját.-Kint megvárlak.-mosolygott. Hálásan néztem a fiúra,miközben az ajtón távozott. Nehezen,de sikeresen véget ért a nap. A karjaim elzsibbadtak.. Épp az öltöző felé vettük az irányt.

-Főnök?-néztem a kék hajú lányra.

-Mond.

-Honnan jött ez a cselédlány kávézó ötlet?-érdeklődtem.

-Sokáig éltem Japánban,és amerre jártam mindenhol ilyen kis kávézó volt. Egyszerűen beleszerettem ebbe az egészbe. Mikor ide költöztünk Londonba,megakart itt is valósítani ezt a kis helyet.-mosolygott

-Értem.-mosolyogtam vissza.

Az öltözés elvégeztével távoztunk. Gondoltam,sőt tudtam Aiden nem fog itt kint fagyoskodni még két órát. Bár ki maradna ilyenkor kint? Sötét van. Egy lelket sem látok. Az üzletek lámpái nem világítanak,csak az utcai lámpák. Miért is emlékeztet ez engem a gyerekkoromra.. A fény sugarában élesen látszott a hevesen hulló hó. Éreztem hogy valaki követ.. Tisztes távolságból de követ. Már két utcája érzem hogy itt van mögöttem. A zebránál megálltam,piros..

-Ha megfordulsz most halsz meg.-szólalt meg kihűlt hangon.

-Mit akar?-kérdeztem szemrebbenés nélkül.

-Ennyire régen volt az a tíz év..?-kérdezte.

-Rég volt és?-próbáltam nyugodt maradni.

-Remélem tudod,anyád után küldelek.-nevetett

A földet bámultam és remegtem... Nem mertem megmoccanni... Anyám után.Tudom hogy halt meg anyám. A konyhában történt. Mikor feljött hozzám a szobába a kezei véresek voltak, a szemei kikerekedtek.. Többször is megszúrhatták. Ekkor hallottam utoljára a hangját és láttam a mosolyát „Minden rendben lesz”. A kezeim között halt meg. Nem sírtam,nem féltem. Mintha tudtam volna hogy ez lesz. Tíz éve történt. Nem gondoltam volna hogy engem is megakar ölni..

Lassan hátra fordultam. Elment. A szívem ezerrel kalimpált. Gyors léptekkel haladtam a sötét utcán. A szemeimmel jobbra-balra lestem.. Nem követett tovább. Még most sem félek a szavak hallatán.. Amikor visszaértem a házhoz. Segítettem Alice-nak vacsorát csinálni.

A család asztalhoz ült,én pedig kiszolgáltam őket.

-Melanie,akkor megyünk?-ragyogott fel a lány szeme.

-Persze hogy megyünk.-mondtam. Ha jobban belegondolok,hogy az a férfi követni fog minket a hegyre,nem attól félek hogy engem megöl.. Flórát féltem... Bár biztos Aiden is jönni fog. A vacsora elvégeztével,segítettem elmosogatni,majd felmentünk a szobába.

-Na Aiden fiam.-kacagtam.-Most megmérlek.

A fiú a falhoz állt,hoztam egy széket,majd felálltam rá.